Novemberi leltár

novemberi leltár

Így nem is tűnik soknak.

  1. De közben jöttek új szakmérnök hallgatók, akikkel témavezetői feladataim vannak.
  2. Másrészt egy-egy projekt több napi munkát igényel. Egy konferenciára való felkészülés is. Oda jelentkezni is kell, sokszor az előadás teljes, akár 6-8 oldalnyi anyagával. Ahhoz, hogy egy ilyen cikk elkészüljön, több nap kell, amit adatfeldolgozással, következtetések és javaslatok megfogalmazásával töltünk.
  3. A “Fiatal gazda” nevezésre a projektet kb. egy hónapja kezdtük egy stratégiai megbeszéléssel, azóta folyamatosan zajlottak a megvalósítás kisebb-nagyobb lépései.
  4. Integráltra: az előadás anyaga egy most végzős növényorvos hallgató nő diplomadolgozatából született. Mert megérdemli:) A dolgozat elkészítése is időigényes, abból előadásanyagot összerakni sem kevés munka, bár a dolgozat alapján már nem annyira nehéz. Ezután az előadás diasora készül el. Már kész, fantasztikus diákom van! Büszke lehet magára.
  5. Integráltra poszter: egy különleges növényről, szebbnél-szebb fotókkal…
  6. Előadás a Keszthelyi Növényvédelmi Fórumra: Domonkos Zsolt doktorandusz hallgató PhD dolgozatának egy újabb része készül el így. Ő is megérdemel minden tiszteletet, fantasztikus nagy munkát végez család és munka mellett.

Egy szavam sem lehet.🙂

De hogy akciófelhívás is legyen:

Hamarosan szavazhattok a diákomra, még ma kiderül, kit nevezek a Fiatal gazda kategóriában. Előre is köszönöm!

Mást is érdekelhet. Add tovább.
Share on Facebook
Facebook
0Share on LinkedIn
Linkedin
Email this to someone
email
Pin on Pinterest
Pinterest
0Tweet about this on Twitter
Twitter

Kategóriák

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..